Az iskola alapítási tervem lassan abba a fázisába érkezik, ahol szükségessé válik kidolgozni a fejemben meglévő nem hagyományos pedagógiai koncepciót, amely eredményeként - álláspontom szerint - a velem együttműködő kollégákkal, egy olyan általános iskolát hozhatunk létre, amelynek fókuszában a GYERMEK áll. És nem csupán papíron. Hisz ha megnézzük a legtöbb iskola hivatalos pedagógiai programját, - jelzem: ezek nyilvános dokumentumok, ajánlom minden szülő figyelmébe ezek tanulmányozását - szinte mindenhol megfogalmazódik ez. Jól hangzó klisévé vált hangoztatni a gyermekközpontú szemléletet. Ugyanakkor a gyakorlatban sokszor szembesülünk ennek az ellenkezőjével. A nagy mennyiségű tananyag leadásának terhe, valamint az állandó, gyakran értelmetlen módon, de kötelező jelleggel történő mérések értékelések, a megnövekedett adminisztrációs kötelezettség nyomasztja a pedagógusokat, akiknek mindezek mellett legkevésbé arra marad energiájuk, hogy érdekes, figyelemfelkeltő, módszertanilag változatos tanórát tartsanak. 

Egy iskola eredetisége, valamint hatékonysága a módszerében rejlik. A módszerre viszont semmilyen törvényi szabályozó nem reflektál. Senki nem mondja meg tehát, hogyan csináld, miként taníts. Csak annyit tudunk, hogy mit kell tanítani, illetve milyen  irányelvek mentén kell gondolkodnunk. Még arra sincs szükség, hogy újonnan alakuló iskolaként egy már létező alternatív pedagógiai irányzat felé orientálódjunk, ugyanis a legtöbb hagyományos iskola előtt nyitva állna a kapu, hogy lazítson a saját keretein. Néhány apró változtatás, egy-két újszerűbb ötlet, és alapjaiban változik a rendszerünk: modernebbé, korszerűbbé válik.

Vérpezsdítésre van szüksége oktatási rendszerünknek! Ehhez azonban fel kell ismernünk: megváltoztak az oktatási élet szereplőinek jellegzetességei. Nézzük az iskolát: biztos, hogy az a jó, ha hétfőtől péntekig mindig ugyanabban az épületben, tanteremben zajlik az oktatás? Mennyivel jobb lenne változatosabb színtereket biztosítva, rendszeresen "kiszakadni" a jól megszokott közegből! Jelentem: EZ CSUPÁN SZERVEZÉS KÉRDÉSE! Törvényi akadálya nincs.

A másik kulcsszereplő a pedagógus, a tanár, a nevelő, ki, hogyan nevezi. Sokszor hallhatjuk, hol hivatalos szakmai konferenciákon, hol magán beszélgetések alkalmával, hogy a hagyományos pedagógus szerep kapcsán is szükségessé vált az attitűd váltás. Tanárként mondom: nem vehetjük annyira komolyan magunkat, hogy azt gondoljuk, egyedül mi vagyunk a tudás birtoklói. A gyermek számára a pedagógus már nem az, akitől csak kérdez, ha nem tud valamit. Hisz arra ott a Google...A tanár közvetítő, a tanár láthatatlan irányító, segítő, aki arra van, hogy rávezesse a gyereket az útra, de az élmény, hogy "megtanultam", "megértettem", "rájöttem", az a gyermeké kell, hogy maradjon. 

Számtalan foglalkoztatásra lenne szükség az iskolákban, hogy a gyerek úgy érezze, érdemes bemennie nap, mint nap. Persze suliba járni kötelező. Ismerek olyan szülőt is, aki nem gondolkodik ezeken a dogokon annyit. Azt mondja:" ugyan már, hát én is kibírtam, a gyerek is ki fogja bírni..." Finoman jelzem: jó lenne, ha az iskolát nem csupán "átvészelni" kéne, hanem ne adj' isten: élvezni!

Középső gyermekem ( 9 éves, 3. osztályos ) soha nem mesél az iskolai élményeiről. Felveszem a sulinál, beszáll az autóba, megkérdezem: "Na, mi volt ma?" És jön a jól ismert válasz: " Semmi." Azt nyilván mindenki tudja, hogy mindannyiunkkal, mindig történik valami. A gyerekkel is. De hogy az én gyerekemmel valójában mi történik nap, mint nap az iskolában, arról általában fogalmam sincs. 

Ezért lepett meg néhány napja, amikor beszállt mellém az autóba suli után, csillogó szemmel, teljesen felvillanyozva, és elkezdte mesélni ( MAGÁTÓL!!), hogy " képzeld anya, olyan jó volt ma a suli!" Hűha. Hát ezt még nem hallottam azelőtt az Ő szájából. " Na és miért volt jó?" kérdeztem én. " Azért, mert volt infónk, és egész órán játszottunk, olyan érdekes volt...aztán magyaron videót néztünk a honfoglalásról... " Ezen a ponton konkrét történelmi eseményeket és személyeket említett, rengeteg dolgot TANULT úgy, hogy fel sem tűnt neki.

Ennyi volt. Csupán ennyi történt. De mindez elegendő volt ahhoz, hogy a gyermeki lelkesedés visszatérjen egy kisgyermekbe úgy, ahogy kell(ene).

Kompetencia szemlélet. Ez a tanárok számára feladott lecke, most már jó néhány éve. Sajnálattal jelenthetjük ki: mind a mai napig nem sikerült megérteni a magyar pedagógus társadalom tagjainak, hogy mit is jelent ez valójában. ( Természetesen ilyenkor mindig a nagy átlagra gondolok. Jóleső érzés számomra arra a néhány tanárra gondolni, akiknek fontos a szemléletváltás, a folyamatos fejlődés / önfejlesztés, és módszertani felkészültségük is kiváló.) Ugyanakkor a legtöbb tanár kezében nincs megfelelő eszköz, amivel " színesebbé és szagosabbá" tehetnék saját óráikat.

Nos, én ebben hiszek. A megfelelő eszközökben. Azokat a pedagógiai módszereket gyűjtjük egy csokorba, amelyek korszerűek, érdekesek, az életkori sajátosságokat, illetve a téma specifikusságát figyelembe veszik, és amelyek által ÉLMÉNY lesz a tanulás / tanítás egyaránt. És amelyek mindegyike azt a RENDSZERSZEMLÉLETET támogatják, amely a pedagógiai koncepciónk alapja lesz.  

Ez a kulcs tehát: a RENDSZER PEDAGÓGIA.