Iskolát Alapítok

...Hát belevágtam!

valóban belevágtam...

2015. február 05. - Dechertné Gelencsér Anna

Iskolát alapítok. Ez tehát nem csupán egy blog, amiben elfilozofálgatok majd hosszasan arról, hogy mi az, ami szerintem igazán hiányzik az iskolákból. Ez egy olyan blog, amiben megkísérlem leírni a személyes motivációmat, emellett pedig megpróbálok beszámolni az iskolaalapítás folyamatáról, a felmerülő nehézségekről, amelyekre jelenleg igyekszem kihívásként gondolni. Ki tudja? Hátha mások is kedvet kapnak...

Tavasszal, egyik délután valamelyik gyerekemre vártam a suli melletti kedvenc kávézómban, és egy Vekerdy Tamással folytatott interjút olvastam. Aki olvasta már Vekerdy írásait, nagyjából ismeri a szemléletét a gyereknevelésről, tudja azt is, hogyan vélekedik a magyar iskolarendszerről.  Tehát: a cikkben persze a rettenetes oktatási rendszerünket ostorozta, ahogy azt már Tőle megszokhattuk. Mindez cseppet sem volt meglepő. A cikk vége felé a riporter feltette neki a kérdést: mit tehet az a szülő, aki elégedetlen az iskolával, ahová gyermeke jár? Vekerdy határozottan kijelentette: vagy vigye el egy másik iskolába, ha nem talál jobbat, vegye ki a gyereket és válassza a magántanulói státuszt, ha ezt sem tudja megoldani, hát alapítson iskolát! Azért ezen jót derültem... De fogtam magam és megosztottam ezt a kis részletet, és egy rövidke posztban rákérdeztem: na, ki alapít velem iskolát??

Megdöbbentem. Félig viccnek szántam a dolgot, mégis azt láttam, hogy sokan vannak olyanok, akik legalább egyszer már eljátszottak az iskolaalapítás gondolatával. Sokan vannak, akik ki merik mondani, hogy elégedetlenek, csalódottak, jobbat, mást szeretnének és várnak az iskolától. 

Tanár vagyok. Meg három gyermekes szülő is vagyok. A három gyerekem közül, kettő iskolás. Egy alkalommal, amikor a kisebbik iskolás gyerekem az egyik óráról úgy jött haza, hogy az otthoni közös tanulás alkalmával kiderült: lövése sincs a tananyagról, és másnap dolgozatot írnak, bevallom, kiakadtam. Igyekszem egyébként nem kiakadni. Igyekszem nem berohangálni a suliba, fogadó órákra is nagyon ritkán járok, valahogy él bennem a tanárokkal szembeni szolidaritás, hisz én is tanár vagyok. De akkor kiakadtam. Bevallom, még tízig sem számoltam el magamban, hanem rögtön tollat meg papírt ragadtam, és írtam egy, a körülményekhez képest visszafogott hangvételű, mégis határozott levelet a gyerek tanítójának, és rákérdeztem: hogy lehet az, hogy heti 4 órányi foglalkozás után úgy kerül haza a gyerekem az iskolából, hogy kicsit sem érződik rajta, hogy egyáltalán arra járt? Kaptam rá választ. A válaszból kiderült egyfelől az, hogy a tanító néni kicsit megdöbbent, mert nem kapott még ilyen szülői levelet pályafutása során...( pályakezdő pedagógusról van szó, így számomra ez azért nem volt olyan megdöbbentő.) Másfelől az is kiderült, hogy miképp vélekedik a munkájáról, ugyanis kijelentette: ami a tanórán zajlik, azt csak Ő és a gyerekek tudják. Na ez volt számomra a következő döbbenet. Sokszor mondják, hogy magányos szakma a pedagógusé. Magunkra csukjuk a tanterem ajtaját, és ott bent, magunkban vagyunk. Ez valóban annyit jelent, hogy más nem is tudhatja, hogy mi zajlik odabent? Ez valóban annyit jelent, hogy senkire nem tartozik, hogy mi történik egy átlagos tanórán? Ne is kíváncsiskodjunk? 

Tud úgy működni JÓL egy iskola, ha kizárja a szülőt? Az iskolai közösség csak a tanár és tanuló közösségét jelentené? Kötve hiszem. Ha így volna, akkor hol marad a BIZALOM? 

Amikor iskolát választunk, bizalmat szavazunk az intézménynek azzal hogy oda íratjuk a gyermekünket. Ki-ki a maga módján, de azt hiszem, mindenki igyekszik követni a saját gyermeke iskolai pályafutását: örülünk, ha jól teljesít, és megpróbáljuk segíteni, ha elakad. Mindeközben a tanár is végzi a maga dolgát, tudom én, de most komolyan: nem egyszerűbb, ha működik a kétirányú kommunikáció? Hát csak a tanár csatolhat vissza ebben a folyamatban azzal, hogy értesít, tájékoztat, értékel, minősít? 

Nem jó sem a szülőt, sem a gyereket folyamatosan befogadói szerepkörbe kényszeríteni. Hisz így meginog az oly fontos BIZALOM. 

Akkor meg mi értelme az egésznek?

A bejegyzés trackback címe:

https://iskolatalapitok.blog.hu/api/trackback/id/tr37143627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.